1 Thessalonians 2
1 AZ APOSTOL EMLÉKEZTETI A THESSZÁLONIKAIAKAT KÖZTÜK VÉGZETT MUNKÁJÁRA Atyámfiai, ti magatok tudjátok, hogy mi nem hiába mentünk tihozzátok,
2 hanem bár megelőzőleg Filippiben szenvedésben és bántalmazásban volt részünk, amint tudjátok, mégis bátorságot nyertünk a mi Istenünk által, hogy sok küzdelem közepette is hirdessük tinéktek az Isten evangéliomát.
3 Mert a mi igehirdetésünkben nem volt sem megtévesztő, sem tisztátalan szándék, sem csalárdság,
4 hanem amint az Isten alkalmasnak talált minket arra, hogy mireánk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, nem azért hogy az embereknek törekedjünk tetszeni, hanem azért, hogy az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket.
5 Mert soha nem éltünk (nálatok) hízelkedő beszéddel - amint tudjátok -, és nem kerestünk ürügyet kapzsiságra - Isten a tanúnk -,
6 és nem kívántunk dicsőséget az emberektől, sem titőletek sem másoktól,
7 bár mint Krisztus apostolai tekintélyünket érvényesíthettük volna. De mi mégis inkább nyájas kedvességgel forgolódtunk köztetek, amint a dajkáló anya melengeti és táplálja gyermekeit.
8 Úgy mi is szeretettel telvén el irántatok, örömünket találtuk abban, hogy ne csak az Istennek evangéliomát közöljük veletek, hanem a magunk lelkét is, mert annyira megszerettünk titeket.
9 Emlékeztek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és megerőltető munkálkodásunkra; éjjel-nappal dolgoztunk - hogy közületek valakinek terhére ne legyünk -, és úgy hirdettük tinéktek az Istennek evangéliomát.
10 Ti vagytok a tanúink és az Isten, milyen istenfélelemmel, igazán és feddhetetlenül szenteltük oda magunkat néktek a hívőknek;
11 mint ahogy tudjátok azt is, hogy közületek minden egyest mint az atya gyermekeit,
12 vigasztaltunk, bátorítottunk, és kérve-kértünk titeket, hogy éljetek Istenhez méltóan (az isteni életrendet követve); Isten megszűnés nélkül hív titeket az Ő országába ós dicsőségébe.
13 AZ APOSTOL HALÁT AD AZÉRT, HOGY A THESSZÁLONIKAI EKLÉZSIA PÉLDÁSAN VISELKEDETT AZÓTA IS, HOGY ELTÁVOZOTT TŐLÜK Mi is megszűnés nélkül hálát adunk Istennek azért, hogy amint meghallottátok tőlünk az Istennek igéjét, azt nem mint emberek beszédét fogadtátok el, hanem mint - ahogy valóban az is, - az Isten igéjét, és az most tibennetek akik hívők vagytok, hatásosnak bizonyul.
14 Mert ti atyámfiai az Isten Júdeában élő és Krisztushoz tartozó eklézsiáinak sorsát vállaltátok, mert ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját néptársaitoktól, mint azok is a zsidóktól.
15 Azok megölték az Úr Jézust is meg a prófétákat is, és minket is üldöztek; de Istennek nem tetszenek, és ellenségei minden embernek;
16 és hogy bűneik mértékét mindenkor teljessé tegyék, akadályoznak minket abban, hogy hirdessük az Igét a pogányoknak, hogy azok idvezüljenek. De végül lesújtott reájuk az Isten haragja.
17 PÁL VÁGYAKOZIK VISZONTLÁTNI A THESSZÁLONIKAIAKAT, ÉS ÖRÜL, HOGY TIMOTHEUS ÁLTAL ÖRÖMHÍRT KAPOTT HITÜKRŐL ÉS SZERETETÜKRŐL Mi pedig atyámfiai, amikor ideig-óráig testileg elszakadtunk tőletek, de lelkileg nem, - annál buzgóbban igyekeztünk a ti orcátokat ismét meglátni.
18 Azért el akartunk hozzátok menni, - én Pál ismételten is, - de megakadályozott minket a Sátán.
19 Mert a mi Urunk Jézus színe előtt az Ő eljövetelekor ki lesz a mi reménységünk vagy örömünk vagy dicsekedésünk koronája, - avagy nem ti is?
20 Minden bizonnyal ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.